Na jó jó mára ennyi elég is lesz az elégedetlenségből a számonkérő hangból ígérem semmi több a címben foglalthoz hasonló sanda célozgatás. Szerintem egyszerűen már ciki harmadszor is úgy írni a tehetséges amatőrökről, hogy az is értsen a szóból, aki tehetne valamit az előbbre jutásukért. Péterhez beszélek hátha Pál is ért belőle. Jelzők és hasonlatok garmadával ígérem meg az ujak eredetiségét, frissességét velük szembe állítom az öregedő és anyagias szakmát, mutogatok bizonyos intézményekre, amelyek nem úgy viselkednek, ahogy elvárható lenne tőlük néhány élesebb helyzetben, nevén nevezem mondjuk a tévét vagy a lemezgyárat, és a két oldal közötti nyilvánvaló feszültségből azt várom hátha bűntudatot sikerül ébresztenem valamelyik illetékesben.

 

 Valóban itt vannak ezek a tehetséges amatőrök mi pedig nem teszünk semmit. Hátha hátha hátha... Unom ezt a ködszurkálást és a folyamatos mozdulatlanságban szinte már mániákusnak érzem magam, de maguknak aki mindenáron fel akarja borítani ezt a szép mai egyensúlyt különben is úgy látom ezeknek a fiataloknak rég nincsenek olyan illúziók, amilyenek engem még mindig mozgatnak,  néha nagy titokban ők is gondolnak persze befutásra, országos sikerre, (a naivabbak olykor még el is hiszik hogy csak jól kell játszani és az elég) jobban látják azonban szkepszissel felvértezni magukat a várható csalódások ellen ők a lelassuló nyolcvanas években nőttek fel és gyakorlatiasabb annál mintsem, hogy az első kisebb siker elfeledtesse velük az előttük járók feloszlássokkal keserves kompromisszumokkal  betagozódási kísérleteit. 

 

Mi csak játszani akarunk más nem érdekel mondják és ebben minden benne van a realitások józan belátása de nyitottság is az esetleges sikerre a magánpasszió és "megmutatni magunkat" kettőssége egyéniség és közhasznúság. 

 

És tényleg zenélnek az országos döntőbe jutott 13 zenekar körülbelül 5-600 ból bizonyult a legjobbnak a selejtezők és területi döntők során és még az az egy két zenekari színvonalasan egyéni zenét játszik, amelyik pedig a szövegekre helyezi a nagyobb hangsúlyt. Zenélnek és a hangsúly egyre inkább a szó spontán örömet jelző jelentésére helyeződik.

 

Ez a mezőny néhány kivételtől eltekintve mintha úgy döntött volna, hogy a népszerűségnél többet ér, ha a saját örömükre zenélnek, a többség tényleg saját zenét játszik és nem azt amit a befutáshoz alkalmasnak hisz.

 

A 13 ból 9 nek valószínűleg az is segített hogy a verseny előtt a SalgóBányai Rocktáborban szakemberek jelenlétében alakíthatták véglegesre a versenyprogramot egymás megismeréséről nem is beszélve.

 

S, hamár belekeveredtem az előzetes értékelésbe azt is el kell mondanom soha ennyi jó gitáros nem hallottam együtt. Szinte minden együttesben ez tűnt fel először, amit talán még fontosabbnak tartok nem egyszerűen jól pengetni, de végre nem csak az a blues és hardrock alapú zene az üdvözítő, amit George Benson, David Byrne, Mark Knopfler után azért már kezd kicsi unalmassá válni.

 

Végül kezdjük újra a leltárt  ahogy országosan ismeretlen együtteseknél illik, elsősorban a bemutatásra törekszem, bár kritikai észrevételeimet sem tudom elfojtani.

 

3:00 órakor, amikor a Kézi Chopin játszani kezdett még javában tombolt az augusztusi kánikula mindez t nem egyszerűen felvezetésként kezdtem így:  a budapesti főiskolások összes  versenyszereplésük közül talán most tűntek a legbágyadtabbnak, a budapesti döntőkben ők számítottak a legnagyobb esélyesnek és a közönség kedvencnek. Itt viszont a részben még üres nézőtér előtt csak a harmadik negyedik számban találtak magukra.

 

Különösen Legát Tibor a Menyhárt Jenőre emlékeztető énekes tűnt "misznek" ez az amúgy feszültségekkel és gondolatokkal teli zenéjüknek  nem tett jót.

 

Az Esztergomi Newox, (ejtsd Nyuvox) kezdte az erős gitár zenét játszó zenekarok sorát. Több stílus elemeit dolgozták egybe, a Kirándulás című dal például az Andy Summers Robert Fripp páros zaklatott széttördelt modorában fogant, hogy aztán hagyományosabb rocknak is átadja a helyét. Ebben is legszívesebben a szólógitáros figyeltem, mert a szövegek bizony nem ütötték meg a zene színvonalát és az énekes is zavaróan hatott erre a lendületes rockra funky stilusban mozgott, mintha mondjuk a disco slágerek elénekelt volna. Nem csodálkoznék, ha kiderülne csak néhány hónapja dolgoznak együtt.

 

Ippolit Matvejevics: már a név is érdeklődést kelt és a szolnoki csapat nem is marad el a felfokozott várakozástól. Az Osztap Bender színre lép és a Drakula birodalma című kompozíciójukat mini cirkusz Show-val körítették. Két óriási bakancs került a színpadra díszlet gyanánt a gitárosok csuklyával kezdtek és O. Bender és színre lépett. - leginkább egy téli éjjeliőrre emlékeztetvén. Zenéjük levegős volt tele darabosan egymásra épített szintetizátor zajokkal és visszhangos torzított gitárhangokkal Ezek után még egy dzsesszes hangú énekes is előkerült, aki hol talányos, hol odamondogatós szövegeket kezdett énekelni. Bevallom nekem ez a zene tetszett leginkább a versenyben, de a körítésről már óvatosabban fogalmaznék. Negyedóra alatt ugyanis nem derült ki, hogy az ízlés vagy a kissé öncélú balhé van e benne túlsúlyban. Az Ippolit Matvejevics harmadik helyét mindenesetre örömmel konstatáltam a végén.

 

De legalább ennyire meglepett a saját megfogalmazásuk szerint szórakoztató zenét játszó pécsi Új Menüett megosztott első helye. Nem akarom az amúgy is tekintélyes zsűri (Antal Gábor, Balázs Ferenc, Berki Tamás, Csiba Lajos, Göczey Zsuzsa, Viktor Máté) ítéletét vitatni, nyilván ők másra figyeltek, talán a zenekar múltját is ismerték, rám mindenesetre semmilyen hatást nem gyakoroltak. Kicsit félve is idézem ide most amit akkor feljegyeztem: dalaik a jópofa szövegekre vannak kihegyezve, a zene viszont itt ott szegényes csak "lekísér" 

 

Tény viszont, hogy a gitárosaik szintén a válogatottak közé tartoznak, nemcsak tudnak, de szeretnek is együtt játszani. És ezt találtam szórakoztatónak bennük.

 

Pécsről jött az SK is, amiben meglepve fedeztem fel a Milleneumi Földalatti Vasútvonal billentyűsét. Annál is inkább,  mert az SK olyan rockos newwave-vet játszott, ami érezhetően refrénközpontú slágerek létrehozására törekszik. Jól hangzott, de amúgy semmi különös; e zenének 20 éve hasonló a lényege, legfeljebb a newwave máz az új rajta, ezért lehetne bármikor sláger csapat az SK is - főleg ilyen jó fazonú énekessel.

 

Erős gitár zenét játszott a siófoki Új centrál is  nem csoda hogy az addigi eresztésből ők szóltak a leghangosabban, köszönhető ez persze borzongató hangú gitáros énekeseknek is, aki szinte hátán vitte a zenekart West coastba és bluesba oltott muzsikájuk hol zakatolt,  hol vágtatott.

 

Kamarilla Gyuláról jött és a két gitáros, dobos, billentyűs mellé még négy fúvóst is felvonultatott. Itt még csak véletlennek tűnt funky zenéjük és később derült ki hogy velük a döntő egyik furcsa jellegzetessége és felszínre került a 13 együttesben legalább 4-5 funky-t játszott. A Kamarilla Repülés címmel először egy latinosat, majd zenekari lassút, amiből szintén sláger lehetne, ha egy profi hangszerelő kezébe kerülne aki tudná hol kell megdobni, dúsítani kicsit. (A jó  gitárosokat már nem is említem, szinte természetes)

 

Az egri El Paraiso funky örömzenével folytatta, ők is fiatalok, ők is néhány hónapja játszanak csak együtt és milyen jól! Ezért az ének nélküli kamarazenéért ugyan a hallgatók sohasem fogják szétszedni a színpadot, de talán akad egy klub, ahol elfér ez a rockos bárzene.

 

A pesti C'est la  ie-t már harmadszor hallottam, így megállapíthatom, hogy mindig hozzák a formájukat, furcsa felkavaró összhangzatokat emelnek szabálytalanul sorjázó elektromos és fúvós hangokból, ezt még annak is el kell ismernie, aki a könnyebb zenét szereti. Igazából a dobogón lett volna helyük és sejtésem szerintem is sokkal maradhattak le róla. Szintén néhány hónapja játszanak  mindössze 18 évesek. 

 

Rizikó: A szombathelyi zenekar minden stílusból talált magának valami beépítetlen, de talán náluk is a funky hagyta a legmélyebb nyomott. A biztos kezű dobos, az erős gitárok adták fellépésük sava borsát, ha nem sérti őket ezt nevezem Middle of the Road zenének ha sért akkor középutasnak amatőröktől pedig ez sok is, kevés is: azaz kifinomult, de az eredeti gondolatok valahogy mégis hiányoznak.

 

Újra funky, de a kecskeméti Ars Légió úgy játszotta, hogy sokadszorra sem volt unalmas. Ők a tamási középdöntő abszolút favoritjaként érkeztek és itt is nagyon formában voltak, talán túlságosan is: kevésbé tűntek összefogottnak, és ez egyébként kitűnő szólógitáros - számomra olykor önmutogatóan villogott. Ők sem kerülhettek messze az első négytől.

 

Ekkor már csak két együttes maradt hátra, és a legtöbben sejtették, hogy a nyerők. A budapesti nyertes LP ugyanolyan profi módon szerepelt, mint korábban változtatás nélkül, ugyanazokat a dalokat játszották és most talán csak azért szorultak a második helyre, mert az Exotic "korszerűbb" -ha ezt a szó szoros értelmében vesszük. Náluk minden együtt van; a fiúk jóképűek, Kriszta szép, szövegeik sokat sejtetőek, zenéjük izgalmasan újszerű, mégis egyszerű. Belőlük bármikor a közönség kedvence lehetne. Egyesek szerint, ha ők indulnak indul(hat)nak az Interpopon most nem a Napoleon Boulevard hívnák a győztest, hanem Exoticnak. Salgótarjáni szereplésük is jól sikerült, igaz hiába volt most jobb a két énekes munkamegosztása, a cucc kicsit a gitárhangok közé nyomta a vokális. Mondani sem kell hogy ők is elképesztően fiatalok és a vezetőjük úgy adta be a nevezést hogy még nem volt zenekara. Úgy látszik egy kincses bányában élünk.

 

A végeredmény 1. Exotic, Új Menüett, 2. LP, 3. Ippolit Matvejevics