Koncertszervezés: 06309351605 Vitelki Edit

Exotic történet



Exotic 1986-ban meghirdették az Aorta Tehetségkutató Fesztivált, amely akkor a mai Megasztárhoz hasonló jelentőséggel bírt, és amelyre 600 zenekar jelentkezett.
A Tabár testvérek (István és Zoltán) - akkor még zenekar híján - vették a bátorságot és beneveztek – lesz ami lesz!

Az első elődöntőben csatlakozott a csapathoz Csík István és Vilmányi Gábor, közös tevékenységük eredménye az elődöntő második helyezése lett, amivel továbbjutottak a középdöntőbe. A középdöntőben a csapat tovább erősödött Sipos F. Tamás énekessel. A végeredmény egyenes úton a döntőbe kerülés volt. A Salgóbányai táborban a döntő elsöprő sikert hozott a zenekar számára, melynek fődíja egy rádió-felvétel volt.

A Magyar Rádió 22-es stúdiójában felvették a győztes dalt, ami Hiába provokál címen egy teljesen új hangzásvilágot hozott a hazai pop-rock világba. Németh Alajos, a Bikini basszusgitárosa felfigyelt a csapatra és kiadójukhoz, a Hungarotonhoz beajánlotta őket.

1987-ben megjelent az első kislemez, melyen már két olyan dal volt hallható, amely országos népszerűséget jelentett a csapat számára 24/24 és Ő csak ül).

1988-ban megjelent a zenekar első albuma Holdfénytánc címmel, amin a címadó dalon kívül olyan slágerek szerepeltek, mint a Nézz rám tizedes!, Szolid árak, forró vágyak (Interpop Fesztivál), valamint az Ébresztő, Paganini! Az első lemez több, mint 60 ezer példányban fogyott el, az igazi sikert mégis a második album megjelenése hozta a csapat számára…

Igazi poptörténelmi pillanat volt a Trabant című dal rádióba kerülése. Ezt a dalt gyakorlatilag 1990-től a mai napig rotációban játszák és a mai tinédzserek számára is ismert sláger. Ez a lemez egy hónap alatt aranylemez lett, majd a következő évben az akkori egyedülálló díjkiosztón, a Pop Meccs Gálán szinte minden díjat elnyert.

A harmadik albumra a zenekar western ruhába öltözött, és az egész lemez hangvételét, szövegvilágát e világ köré próbálta hangolni. Ezen a lemezen feldolgozták a Felkelő nap háza című tradicionális népdalt, de a lemez igazi slágere a Bányászdal lett, ami igazából paródiának indult.

A harmadik lemez megjelenését követően a csapatból kivált Vilmányi Gábor, aki a Manhattan tagja lett, valamint évközben Csík István is távozott. Helyükre Vámos Zsolt (gitár) és Vermes László (dob) került.

A negyedik nagylemez Go-Go Amerika! címmel jelent meg, jellegzetes Exotic-os irónikus hangvétellel. Ezt követte még egy válogatáslemez a legjobb dalokból, majd a zenekar 1993-ban felfüggesztette működését.

Az Exotic énekese, Sipos F. Tamás szólókarrierbe kezdett, első három lemeze platinalemez lett, és olyan ismert dalok szerepeltek cd-in, mint a Nincs baj, baby! vagy a Buli van a parton című dalok.

2002-ben Lagzi Lajcsi az akkori Dáridó című műsorba meghívta az Exotic-ot, amelyre ők egy rövid vonakodás után igent mondtak. Az emlékezetes Murau-i (Ausztria) felvétel az utolsó negyedév legnézettebb Dáridója lett.

A zenekar ekkor határozta el, hogy újra összeáll és vállal fellépéseket. 2004. szeptember 9-én Budapesten a Petőfi Csarnokban nagy sikerű koncertet adott, amelyről DVD készült. A koncerten olyan sikeres dalok hangzanak el, mint a Trabant, a Nézz rám, tizedes!, a Bányászdal, az Ébresztő Paganini!, a Nincs baj baby! A Buli van a parton… stb

Ajánlott oldalak:

Rendezvényszervezés


Együttesek oldalai:


30Y
Anti Fitness Club
Apostol
Bad Boyz
Bikini
Billy Idol Tribute Band
BNF
Bon Bon
Cozombolis
Crystal
Desperado
Dolly Roll
Dred n' Doris
Edda
Első Emelet
Exotic
Ez One
Fiesta
Fresh
Gonzo
Groovehouse
Heaven Street Seven ( HS7 )
Idiot Side
Irigy Hónaljmirigy
Kaukázus
Kiscsillag
Korál
Kredenc
Matyi és a Hegedűs
Nagy Feró és a Beatrice
Pacsirták
Republic
Retroshow ex-Hip Hop Boyz sztárokkal
Ritmo Brazil - A brazil show
Roy & Ádám
Sugarloaf
Szikora Róbert és az R-GO
tornado
UFO együttes
United
Vad Fruttik

Előadóművészek oldalai:


Adri
Aradszky László
Arató András
Ásós Attila Pacsirta
B. Tóth László
Baby Gabi
Barbee
Bery
Brasch Bence
Caramel
Csepregi Éva
Csonka András
Demjén Ferenc
Détár Enikő
Dévényi Tibor
Dobrády Ákos
Enikő
Fekete Pákó
Fenyő Miklós
Gáspár Laci
Gergely Róbert
Harangozó Teri
Harsányi Levente
Horváth Charlie
IVAN
Katinka
Király Viktor
Komár László
Koós János
Korda György - Balázs Klári
Kovács Kati
Kovácsovics Fruzsina
Kozma Orsi
Krisz Rudi
Lola
Mark / Zentai Márk /
Mary Zsuzsi
McDc - Veres Robi
Moór Bernadett
Norbi
Palcsó Tomi
Péterfy Bori
Pflum Orsi
Polyák Lilla
Postás Józsi
Ricky
Rony
Schwartz Dávid
Soltész Rezső
SP
Szekeres Adrien
Széles Iza
Szűcs Judith
Tabáni István
Torres Dani
Tóth Vera
Varga Feri - Balássy Betty
Vásáry André
Zoltán Erika
Zsédenyi Adrienn

Humoristák oldalai:


Badár Sándor
Bajor Imre
Dombóvári István
Éles István
Fábry Sándor weblap - Fábry Sándor Műsorszervezés
Forgács Gábor
Hadházi László
Ihos József
Kiss Ádám
Szőke András

Gyerekműsorok oldalai:


Csicsi
Füles Mackó
Judit és a Zenemanók
Lilly Baba